Tánc
Komoly párkapcsolat, gyerek és család előtt szinten mindenre van időnk. Nem kell senkihez alkalmazkodnunk, így akár este is elmehetünk egy konditerembe, vagy sportolhatunk délután, majd újra visszatérhetünk a munkákhoz. Kisgyerek mellett ez már sokkal nehezebb. Sajnáljuk azt az 1-2 órát is, amit munka után nem a gyermekkel, hanem például sportolással töltünk. Pedig a mozgás egész életünkben nagyon fontos.
Mi nők tudjuk, hogy az idő előrehaladtával, nem beszélve a szülés utáni időszakról, a sport még inkább fontos (lenne). Hiszen már nem olyan feszes a bőr, felszedtünk néhány plusz kilót, amit semmilyen diétával nem tudunk leadni. Fáj a hátunk a gyerekek emelgetésétől, a hajolgatástól a földön heverő gyerekjátékok után. Ebben az időszakban nagyon fontos egy speciális mozgásforma, ami a fenti problémákra egyszer kínál megoldást. Ezért a Balansz Tánciskolában a gyermek és felnőtt órákat egy időben, de külön tanárral és külön teremben tartjuk.
Tipegőtánc
A mai gyerekek 10-15 %-a szenved valamilyen tanulási zavarban, amelyet általában a fejlesztőpedagógusok korrepetálással, a szülők pedig rengeteg gyakorlással próbálnak javítani. Természetesen ennek is van eredménye, kinél több, kinél kevesebb. A délutáni gyakorlások viszont elveszik az időt a mozgástól, a játéktól, amely elengedhetetlen a fejlődő szervezett számára.
A mozgás „boldogsághormonokat” szabadít fel, amelytől a gyerekek a mindennapi életben vidámabbak, kiegyensúlyozottabbak, a tanórákon pedig jobban kezelhetőek lesznek. Érdemes már óvodás korban megkezdeni a tanulási zavarok prevencióját, így lehet, hogy a lehetséges probléma soha nem jön elő és a mozgás sem árt meg senkinek.
Gyermekóráinkat azoknak a gyerekeknek és szüleiknek ajánljuk, akik elmúltak 2 évesek, és szeretnének mozgás alapú, táncos és játékos foglalkozásokra járni.
Ha szeretnél belenézni egy óránkba, nézd meg a galériát!
Sasszé – A NŐ tánca
A felnőttek számára a modern táncon alapuló táncórákon sok jóga gyakorlatot tartalmazó nyújtással oldjuk a stressztől, rossz tartástól kialakult izomgörcsöket. A hátfájás szinten minden ülő munkát végző hölgynél, vagy kisgyermekes anyukánál jellemző probléma. Az órákra bárki jöhet, nem szükséges az előzetes tánctudás, sportos előélet, vagy kiemelkedő fittség.
A felnőtt órákon előszeretettel használjuk a hammadi technikát, mert nagyon finoman bánik az ízületekkel. Minden mozdulat egy véget nem érő nyújtás, nincsenek statikus pózok, lemerevítések. A rengeteg nyújtás csodálatos szálkás izmokat eredményez nem is beszélve a nőiességet kiemelő hajlékonyságról. A tánc olyan mozgásforma, ami egyszerre kikapcsol és energetizál. Minden nőnek javaslom, hogy válasszon magának egy táncformát, amit szeret, és ami érettebb korában is megőrzi nőiességét. Nincs még egy ilyen sport, ami ennyire jót tenne a női alaknak. Erősít, ugyanakkor ellazít, megnyugtat és felpezsdít.
Az órákon sokféle zenére (francia, mediterrán, illetve a legkülönfélébb világzenékre) táncolunk, ezzel is színesítve saját belső világunkat, és nyitunk a különböző kultúrákra.
Ha szeretnél belenézni egy óránkba, nézd meg a galériát!
